Magyarországon a televíziózás az 50-es években kezdődött. Akkora újdonságnak számított a lakosság körében, hogy az emberek nagy része valódi csodának tartotta, s az első műsorvezetőket, bemondókat pedig hatalmas sztároknak tekintették, akiknek a nevét még a gyerekek is tudták. A legelső legendásnak mondható bemondók között ott volt Takács Marika, Lénárd Judit, Tamási Eszter és Varga József is.

Az első tévékészülékek megjelenésekor Budapesten, a Kossuth Lajos utcában valódi dugók alakultak ki 1957-ben, mivel a Keravill kirakatában megjelentek az első tévékészülékek, s a bámészkodók lelógtak a járdáról.

Érdekesség, hogy a kezdetleges Esti mese műsorblokkban a neves színművészek mellett a bemondók mondták el a mesét a gyerekeknek.  A legelső bemondók igazi családtagokká váltak a tévénézők körében. Kedvesek voltak, szépen beszéltek, jól öltözködtek, s olykor az érzelmeiket is kifejezték egy-egy szomorú hír felolvasásakor, de ugyanúgy az öröm is kiült az arcukra, s mindez tetszetős volt a nézők számára, hiszen egy őszinte ember szólt hozzájuk.  

Márkus László színművész esti mesét mond:

A Magyar Televíziónak hosszú évtizedekig sikerült olyan bemondógárdát felvonultatnia, akik egytől-egyig népszerűek voltak. A magánéletükről mit sem tudtunk, de ez így volt rendjén. Sokak emlékeznek még az asztalra, rajta a mikorfonnal, a bemondók előtt papírlapok a felolvasnivalóval, mellettük egy-egy csokor virág, néha egy pohár víz, karácsony idején pedig adventi koszorú, avagy egy fenyőág feldíszítve szaloncukrokkal, üvegdíszekkel, otthonosabbá téve a környezetet. Szilveszterkor pedig - de más ünnepnapon is - a műsorvezetők remek hangulatba hozták a nézőket. Konfetti és egyéb szilveszteri kellék lógott rajtuk, s valamennyien benne voltak a muriban is, egy-két alkalommal belekerültek a szilveszteri műsorokba is. Knézy Jenő sportriporter gyakran szerepelt együtt Kudlik Júliával és Antal Imrével, közelebb kerülve így a nézők szívéhez. Remek élmény volt nézőként megismerni a műsorvezetők és a bemondók másik arcát, humorát, emberi énjét is.

 Ma már talán nem lenne rá idő - mondanák a tévés szerkesztők -, de néhány évtizeddel ezelőtt jutott néhány perc egy-egy komolyabb gondolat megosztására is a bemondók részéről. Ilyen pillanat volt Sugár Ágnes 1992-ben elmondott rövid beszéde:

 Gyermekkorunk bemondói adászáráskor Jó éjszakát!, Kellemes pihenést! kívántak nekünk, olykor még receptötleteket is megosztottak velünk, s minden ünnepen köszöntöttek minket, nézőket. Egyes szilveszteri műsorban voltak olyan emberségesek, hogy még a kamera mögött álló operatőröket is odahívták magukhoz pezsgőzni. Ma már ezt nehezen lehetne elképzelni.

Hogy milyenek is voltak egykori tévébemondóink és műsorvezetőink? Emberiek, szeretetreméltók, s valamennyien nagy tudással rendelkeztek, s tökéletesen mondták el a híreket, a műsorismertetőt és egyéb fontos gondolatokat. Néhány korabeli bemondó vallomása szerint az akkori időszak örömteli volt számukra, hiszen mint egy nagy család, olyan volt a hangulat a munkahelyen. Ez a miliő, ezek az emberek nagyon hiányoznak a televízióból. A ma már szinte robotszerű, érzelemmentesnek tűnő tévések - tisztelet a kevés kivételnek - nem fognak akkora emléket hagyni bennünk, mint az elődeik. Emlékezzünk rájuk nagy szeretettel! Megérdemlik.

Végezetül zárjuk ezt a blogot egy kellemes szilveszteri jelenettel 1993-ból, amelyben Kovács P. József búcsúzik az évtől a munkatársakat is bemutatva.

A Tv Macit joggal nevezhetik munkatársnak a magyar televízió dolgozói, hiszen még személyi igazolványa is van. Bár "ő" csak egy bábfigura - akit Bálint Ágnes álmodott meg, s (a máig legismertebb bábváltozatát) Foky Ottó tervezte, Szabó László (iparművész) kezei között pedig "életre kelt" -, mégis több évtized óta a Magyar Televízió egyik ikonikus alakjának számít. A Tv Maci négy alkalommal esett át némi változtatáson. A 60-as, 70-es évek Tv Maciját - amelyre sajnos már egyre kevesebben emlékeznek - Lengyel Zsolt tervezte, s Kövér Tibor alkotta meg.

Ekkor még fekete-fehérben láthattuk a kis mackót, aki tornázott, fogat mosott, s ugyanúgy ült le a tévé elé megnézni az esti mesét, mint az utódai. Társa is volt, akire sokan Valérkaként emlékeznek. A szobája és a fürdőhelyiség szolidan volt berendezve, mégis kellemes, barátságos hangulatot árasztott. (Érdemes megjegyezni, hogy volt még egy nulladik változat is a Tv Maciból, amelyet Kende Márta grafikus és Bálint Ágnes író készített el, ez persze csak egy próbadarab volt, amelyről sajnos már nincs fényképes emlék sem). 

A második macit 1968-ban mutatták be a gyerekeknek. Ez a maci már több mindent csinált a képernyőn, s még haja is volt. Bálint Ágnes Jó éjszakát, Maci! című képeskönyvének lapjain ez a maci szerepel.

Ez a Tv Maci ha tudott volna beszélni, elmondhatta volna magáról, hogy még a világűrt is megjárta, ugyanis 1980-ban Farkas Bertalan magával vitte, s a tévénézők szájtátva nézték az űrből közvetített Esti mesét.

A harmadik maci - amelyen külsőleg alig változtattak - 1981-ben került a képernyőre. A ruhatárát lecserélték, s új, modernebb bútorokat kapott, Valérkát pedig Csutkababa váltotta fel, akit a források szerint csak a képeskönyvekből ismerhettünk meg, a televízióban sosem mutatták. A Tv Maci ezen változata tizennyolc éven keresztül szerepelt a tévében. Bálint Ágnes több könyvben is megjelentette a kis tévésztár "életét", de még a rádió Esti mese műsorblokkjában is hallhattunk róla annak idején egy történetet Hogyan lettem Tv Maci? címmel.

Ez a maci mindössze két éven át szerepelt a tévében, ámde Bálint Ágnes újabb képeskönyvében (Én vagyok a Tévé-Maci) vele is találkozhattunk. Sajnálatos, de úgy tűnik, hogy a televízió nem fordított túl nagy figyelmet ezeknek a kópiáknak a megőrzésére, szinte alig maradt fent filmanyag a korabeli tv macikról.

A pletykák szerint bizonyos politikai okai is voltak annak, hogy az 1981-ben képernyőre került macinak is mennie kellett, s 1982-ben már készültek is az új maci kisfilmjei. A még alaposabban kidolgozott, barátságos tekintetű Tv Macit ezúttal Foky Ottó tervezte. Az ő nevéhez fűződik többek között Mirr-Murr, a Legkisebb Ugrifüles, és Misi Mókus is. A Tv Maci Paprikajancsi személyében új társat kapott, és egy teljesen megújult, modern - legalábbis az akkori korhoz illő - lakást, több játékkal, több bútorral, ízléses fürdőszobával. Foky Ottó figurája igen nagy népszerűségre tett szert hosszú távon is. Olyannyira, hogy amikor 1998-ban az akkori programigazgató levette a műsorról, óriási közfelháborodás követte az eseményt, s fél évre rá, már vissza is került a tévé képernyőjére. 

A Foky Ottó tervezte figurát Szabó László faragómester alkotta meg, s a bevezetőfilmekből rengeteg változat készült. Külön készítettek ünnepi (télapós, karácsonyi, húsvéti stb.) verziókat is. Ez a maci szorgalmazta a szobában való rendrakást, a tisztálkodást, a tornázást, s az időben való ágyba bújást. 

A Tv Maci az évek alatt olyan közkedvelt tévés szereplő lett, hogy a figuráját meg lehetett találni zsebkendőkön, ágyneműhuzatokon, falmatricákon, tolltartón, és plüssfiguraként is. Kellemes bevezetődallama azonnal a televízió  elé csalt bennünket, akkori gyermekeket, de olykor még a felnőtteket is. 

2012-ben érdekes dolog történt. A több évtizeden át nagy sikernek örvendő közkedvelt Tv Macit menesztették, s új változatot készítettek. Az új Tv Macinak testvére is volt, s a tisztálkodás, és a rendrakás helyett ez a maci a számítógép elé telepedett le, majd pedig a nagyképernyős tévé előtt, kanapén lazulva nézték meg az Esti mesét, a lánymackóval együtt. Itt a tudatos nevelésnek már nyoma sem volt. Nem csoda, hogy a közfelháborodás miatt négy hónap után el is tűnt a süllyesztőben, s a képernyőre visszakerült a Foky Ottó által tervezett figura - szerencsénkre persze, mert simán lenyomhatták volna az emberek torkán, mint ahogy azt már megszoktuk sok minősíthetetlen tévéműsor kapcsán. 

Íme, néhány fotó a kulisszák mögül, a Tv Maci című néhány lapos kiadványból, amelynek karácsonyi változata is készült (verses mesével):

A televízióban ma is látható Tv Maci az egyik legrégebbi "szereplő" - vagy "munkatárs", ha úgy tetszik - a tévések között, s ennek mi, értékeket kedvelő, meséket szerető, gyermeklelkületű felnőttek (is) nagyon örülünk. Reméljük, hogy még az unokáink is az ő meséin alszanak majd el esténként.

Forrás:

 www.takacsvera.hu/tvcikk/tvcikk.htm

Ha néhány évtizedet visszaugrunk az időben, s az akkori fiatalság szokásait megvizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy a gyűjtögetés igen népszerű volt. S hogy miket gyűjtögettünk mondjuk a 70-es, a 80-as, vagy a 90-es években? Számtalan dolgot. Bélyeget, szalvétát, képeslapot, képregényt, kártyanaptárt, négylevelű lóherét, préselt faleveleket, díszes levélpapírt, cigarettásdobozt, kitűzőket, matchboxot, játékkatonákat, posztereket, bakelit-, cd-, vagy épp dvd lemezeket, magnó-, és videókazettákat, matricákat, rágós-, és csokoládéspapírt, s ennek listáját még hosszasan lehetne sorolni.  

 A bélyeggyűjtés eléggé szép elfoglaltság volt, s annak ideján a férfigyűjtők előszeretettel invitálták a lányokat a szobájukba, hogy megmutassák nekik azt a bizonyos bélyeggyűjteményt, amelynek megcsodálása általában mindig mással végződött. De komolyra fordítva a szót, a bélyegek gyűjtése sokakat elvarázsolt. Egy-egy különleges darabért eszméletlen nagy pénzösszegeket kértek az árusítók, s mi valamennyien kapargattuk a borítékok sarkairól a néhány fillért érő példányokat is. A bélyegek gyűjtéséhez csodálatos albumokat lehetett kapni. S persze előfordult olyan is, amikor az apuka féltve őrzött gyűjteményéhez hozzápiszkáltak a gyerekek - mint A világ legrosszabb gyereke című ifjúsági filmben, amelyben a kincseket érő bélyegeket az egyik kisfiú szépen felragasztotta az album lapjaira.

 Sajnos a képeslapok és a kátyanaptárak is eltűnőben vannak, sok minden mással együtt. Ugyan még lehet kapni őket, de már korántsem akkora a kínálat, mint mondjuk 10-20 éve. A képeslapok és a kártyanaptárak témái széles skálán mozogtak. Szerepelt rajta csendélet, grafika, meztelen nők, számos híresség, filmajánló, és persze megszámlálhatatlan reklám. A képeslapok közül a legnépszerűbbek az ünnepi témájúak voltak. Gyönyörű húsvéti, karácsonyi és szilveszteri fotók díszelegtek rajtuk. 

A jelvényeket, kitűzőket a Pa-dö-dő együttes népszerűsítette a legjobban. Valamennyi fellépésükön a ruháikra teletűzdelt kitűzőkkel jelentek meg. Ezeken főként híres énekesek, együttesek, színészek, filmjelenetek, valamint rajzfilmsztárok voltak láthatóak. A 80-as, de még a 90-es években is nagy divatja volt, s bár bizonyos helyeken még ma is kapni, a varázsa már rég elszállt.

A csokoládéspapírokat legalább annyi gyerek gyűjtötte, mint a rágóspapírokat. A rágókban olykor matrica, olykor csak egy a rágó témájához kapcsolódó kép, olykor pedig tetoválós papír volt található. A gyermekek körében népszerű volt a Tini nindzsa, a Donald, a Pumukli, a Knight Rider, és a Turbo rágó is. A legtöbb akkori gyermek íróasztala és valamennyi szekrénye is tele volt ragasztgatva az ehhez hasonló rágóspapírokkal. 

Szalvéta és textilzsebkendő. Ezeket leginkább a lányok gyűjtögették, de a fiúknak sem volt szégyen, ha ezek gyűjtésével foglalkoztak. Ha ez érdekelte őket, miért is ne? A legtöbb szalvétát ünnepek alkalmával lehetett begyűjteni (pl. húsvéti locsolódás, karácsony, születésnap, névnap). A textilzsebkendők különlegesek voltak, s a szalvéták is számtalan formában jelentek meg. Nem csak alakjukat tekintve volt számos darab belőle, a témájukat tekintve is elmondhatjuk, hogy nagyon sokféle szalvéta létezett, s létezik mind a mai napig. Káprázatos szalvétákat készítettek a régi időkben, amelyek közül némelyik olyan finom tapintású volt, mint a selyem. Akárcsak a 80-as évek óvodai ágyneműire, ezekre is rákerült nem egy neves magyar, vagy épp külföldi rajzfilmsztár. Dr. Bubó, Pom-Pom, Kíváncsi Fáncsi, de még a Csip-csup csodákból ismert Kalán néni figurája is ott tündökölt a féltve őrzött darabokon.

Aki cigarettásdobozokat gyűjtött, azok általában eltették (vagy inkább feltették a polcaikra) a kólás, s a sörös alumínium dobozokat is. A szekrények tetején ezeket élmény volt törölgetni. 

Bármennyire is furcsa, sokak szerint bakelitlemezeket még ma is menő dolog gyűjtögetni, annak ellenére, hogy sokan - még ha karcmentes is - kivágják őket a kukába. Bizonyos darabok még ma is sokat érnek a gyűjtőknek, másoknak semmit. A magnó-, és a videókazetta korszak sajnos hamar jött, és hamar távozott. Magnó-, és videókazetta lejátszására alkalmas készülékeket talán már nem is kapni újonnan. Ki gondolta volna, hogy a kazettáinkat hamar leváltja majd a cd és a dvd? Sokan ezeket is őrült módjára kezdték gyűjtögetni... de minek? Ugyan még árulnak a boltokban efféle termékeket, de talán ez is eltűnik majd örökre, mint az "elődeik". 

Tény, hogy a tárgyak gyűjtögetése remek szórakozás volt gyermekkorunkban, amelyet talán soha nem tudunk kinőni. Olyan nagy élmény volt ez, mint a 90-es években megjelent Lutra albumok, amelyeket szintén sokan beszereztünk, és örömmel ragasztgattuk tele őket. Hatalmas varázsa volt annak az időszaknak. Gyűjteni még ma is lehet sok mindent. S hogy ki mit kezd el gyűjtögetni, az már az egyén dolga. Hogy a mai termékeknek lesz-e egyfajta retró hatása a mai fiatalok számára a jövőben, azt nem tudhatjuk. A kétezres évek előtt születettek viszont rengeteg élménnyel gazdagodtak e tekintetben, hiszen az internet hiányát ezzel a hobbival (is) igyekeztünk pótolni. Bár nem mintha hiányzott volna nekünk az internet; az egyszerűbb világ egyszerűségében is remekül elvoltunk, mi, gyűjtögető életmódot folytató emberek.

Annyi, de annyi jó dolog van az életben, ami csak úgy jön, aztán - még ha meg is kedveljük - hamar el is tűnik. Ezt sok mindenre vonatkoztathatjuk, még az édességekre is. Gombóc Artúr legnagyobb örömére fókuszáljunk egy pillanatra a csokoládékra. 

Hiába volt sokak kedvence a Chokito, amelyet feledhetetlen reklámaival próbáltak beleégetni az agyunkba, mégis eltűnt a boltok polcairól. 

S ha már a reklámról esett szó, elmondhatjuk, hogy ezek roppant szórakoztató miniműsorok voltak. Emlékezzünk csak a Sport szelet gyakran felbukkanó, vidám jamaicai figurájára, aki jót akart, mégis mindig bajt kevert. S ott volt az udvaron játszó kisfiú, akit az édesanyja a Nestlé csokoládéval csalt fel, táviránytóként használva az édességet. Számtalan csokoládé reklámot láthattunk a 80-as, és a 90-es években.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi, de mennyi olyan csokoládé létezett, amelyek már rég a feledés homályába merültek. Csak néhány a teljesség igénye nélkül: Mókus szelet, Kajla, Lottó, Kismackó, vagy épp az Űrhajós. A klasszikus ízek kedvelői azért ne csüggedjenek, mert sok régi kapható még ma is. Van, amelyik kevésbé, van amelyik szinte teljesen átalakult, már a csomagolása sem a régi. A minimális átalakuláson átesett, de még ma is megtalálható csokoládék közé tartozik a Sport-, és a Balaton szelet, valamint a Kapucíner is.

Példaként tekinthetünk a Bohóc szeletre, amelynek a legelső csomagolásán egy ülő helyzetben lévő bohóc mosolygott ránk. Később már csak egy bohócfej, a mai változaton pedig már az sincs. Persze az ízét nagyban megőrizte, de már teljesen új köntösben hever a boltok polcain.

Egy pillanatra kitérnék a Mars, a Snickers, és a Bounty csokoládékra, amelyeket immár jó néhány évtizede ugyanolyan csomagolásban megtalálhatunk a boltokban. Íme, egy jó taktika a készítőktől: ha valami bevált, ne változtassunk rajta! 

Emlékszik még bárki is a Kismackó nevű ostyaszeletre? Egy könnyed csokolédáról van szó, amely többféle csomagolásban létezett. Az Africana elnevezésű táblás csokoládé az idő folyamán legalább annyi változáson ment át, mint az óriási népszerűségnek örvendő Boci csokoládé, amelyet a Zsebtévében szereplő Hiszékeny úr húzott elő gyakran a belső zsebéből, hogy - a Gombóc Artúrhoz hasonlóan csokoládéra éhes - Hakapeszi Maki elhappolja tőle. Ámbár a Boci csoki retró csomagolású változata - amely még ízében is olyan, mint a régi volt - itt-ott még megtalálható, nagy örömünkre.

 Az Állat ABC szerencsére ugyanúgy megtalálható az üzletekben, mint a hasonló méretű és ízű történelmi helyszíneket népszerűsítő csokoládé sorozat. Itt meg kell jegyeznem, hogy a Szerencsi gyár ugyanezen paraméterekkel és hasonló csomagolással készített még Kérem a következőt!, Kukori és Kotkoda, valamint Mézga család féle verziót is. 

Meg kell említenünk még a rövid életű Batman csokoládét, amelyet kávé ízesítéssel, és egy vagány csomagolással dobtak a piacra, ahonnan hamar el is tűnt. 

Egyébként nagyon sokan vannak, akik gyermekkoruk óta keresik azokat a bizonyos régi ízeket. Akik szerint a ma is létező, nagy múltú termékek már nem olyanok, mint amilyenek annak idején voltak. Ilyen kritikákkal a Túró Rudit, és a szaloncukrokat is szokták bombázni. Nem olyan finom már, mint amilyen gyermekkoromban is volt - halljuk gyakran. 

A gyönyörű csomagolások papírjait - akárcsak a szalvétákat, a képeslapokat, a bélyegeket, és a kártyanaptárakat - előszeretettel gyűjtögettük. Van, aki hosszú évek óta őrzi, van, aki már rég kidobta őket. Mindenesetre ezek a klasszikus termékek szerelmeseinek nagy kincsnek számítanak.

 Azon édességkedvelők, akik kedvelik a klasszikus nyalánkságokat, örülhetnek, hiszen manapság is kapható Macskanyelv, Kojak és Kakas nyalóka, Mese keksz, Duna kavics, Pehely cukor, Téli fagyi, Mogyorókrémes Szerencsi Retró, Gumi Cumi, és persze a fantasztikus ízvilágú Tibi csoki.

 Azt hiszem Hakapeszi Makit, és Gombóc Artúrt is megérthetjük. A csokoládé ugyanis az egyik legfantasztikusabb dolog az egész világon.

A mai generációnak talán már semmit sem mond Gudrun Ure neve. Na, nem mintha mi annak idején tudtuk volna, hogy ő alakította a Szupernagyit. A stáblistát nem igazán olvasgattuk, mindig a lényegre voltunk kíváncsiak. A 80-as és a 90-es években tucatnyi gyermekműsor volt a televízióban. A népszerű Benji, Zax és az idegen herceg mellett ott volt nekünk Az egér és a motor című (szintén ifjúsági) filmsorozat, és persze a Szupernagyi.

A Szupernagyi című skót filmsorozatot a 80-as évek közepén készítették. A népszerű nagymama történetei hazánkba is eljutottak, és fergeteges sikere volt az ifjúság körében. Sokan az iskolai farsangokon is Szupernagyinak öltöztek, s egy gördeszkán gurultak végig az aulában. 

A sorozat két évadból és egy karácsonyi különkiadásból állt. Nekünk, akkori fiataloknak az a két évad is kevés volt. A vidám hangulatú és esetenként látványos, újdonságként ható film lenyűgözött bennünket. Még a rajzfilmes bevezetődalt is imádtuk. 

A film egyébként egy nagymamáról szól, akit eltalál egy bűvös sugár, s ezáltal szupererőre tesz szert. Ezt az erőt a jók megsegítésére, s a rosszfiúk megleckéztetésére használja fel. Gurdun Ure színésznőre mellesleg tökéletesen illet ez a szerep. Kedves, játékos viselkedésével hamar belopta magát az ifjú rajongók szívébe.

A film Dvd-n is megjelent, de még nagyobb öröm a számunkra, hogy a Szupernagyit megformáló színésznő - bár a forgatás ideje alatt már a 60. életévét taposta - még ma is jó egészségnek örvend. Gudrun Ure immár 95 éves, s nekünk továbbra is Szupernagyi marad.

Divat-e még manapság a poszterekkel kidekorált szoba? Néhány évtizede nagyon is az volt. S hogy mikor jött igazán divatba? Talán a 70-es évek elején. Bár a poszterek, plakátok már elég régóta "léteznek", ezek elterjedését leginkább a zenei-, valamint a mozimagazinok megjelenése lendítette fel, ha lehet így mondani.

A kiposzterezett szobák "aranykorszaka" a 70-es, a 80-as, és a 90-es évekre tehető. Főként a 80-as években terjedtek el leginkább a fiatalok körében - s örvendtek óriási népszerűségnek - az olyan magazinok, amelyekben temérdek poszter kínáltatta magát. Gondoljunk csak a Popcornra, a Bravora, a Poster Power és a Metal Hammer című magazinokra, de posztereket találhattunk a rövid életű Három kívánság újság és a Vox című videómagazinban is, de ezeken kívűl még tucatnyi olyan újság volt a standokon, amelyekben kisméretű és óriásposzterek is szerepeltek. 

Ha egy-egy hatamasabb méretű posztert találtunk az egyik újságban, elolvadtunk a gyönyörűségtől, pláne, ha azon épp a kedvencünk pózolt. Ma már az internetnek hála számtalan képhez hozzáférhetünk, s ezernyi helyről meg tudjuk rendelni az éveken át keresgélt kedvenc posztereinket, amelyekért egykor az iskolában húsz-harminc forintot is fizettünk - még az újságokból cikk-cakkban kivágott kisméretű képekért is. 

A szüleink persze nem örültek annak, amikor az új tapétát teleragasztgattuk ezekkel a számunkra nagy "kincsekkel", de a kedvenceink, példaképeink nem is lehettek jobb helyen, mint az ágyunk fölött, vagy valamelyik nagyobb, csupasz falfelületen, ahol jól volt látható. Lefekvéskor pedig mind álmodoztunk egy sikeresebb, szebb jövőről, amelyek kapcsán a posztereinken látható személyek varázsa nagyban segített minket - legalábbis mi ezt így képzeltük el.

A szobák falain kívűl divat volt még a műhelyek és a garázsok kiposzterezése is. Ide viszont inkább már lenge öltözetű hölgyek képei kerültek, amelyek igyekeztek megkönnyíteni a kemény, fizikai munkával járó mindennapokat. Ez talán még ma is divatban van.

A zenei-, és a mozimagazinok száma - ugyanúgy, mint a gyermekmagazinok, vagy a képregények - idővel eléggé megcsappant, s talán ez is okozója lehet annak, hogy az ifjú generációnak nincs mit kitennie a szobákban. Amíg a 70-es években olyan együttesek képei kerültek a falra, mint pl. az Omega, a P.Mobil, vagy az Apostol, a 80-as években már a Roxette, a Pet Shop Boys, vagy a Starship, a 90-es években pedig a Guns n' Roses, Madonna, a Metallcia vagy épp Michael Jackson poszterei virítottak büszkén a szobánk kiemelt részében.

Egy idő után azonban a poszterek mindig lekerültek a falról, s az a bizonyos időszak életünk egyik meghatározó korszakává vált, amely korszak ifjúságunk legszebb éveire emlékeztet bennünket.